
Prof. Dr. Peres Imre
Beosztás: egyetemi tanár, tanszékvezető
Tanszék: Újszövetségi Tanszék
Elérhetőség:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
+36-52/516-829
+36-30-2477212
1. Curriculum Vitae
1953-ban született Beszterben. 1972-ben a kassai Építészeti Szakközépiskolán, 1973-ban a pozsonyi Magyar Gimnáziumban szerzett érettségit. A prágai Comenius Evangélikus Teológiai Fakultáson 1978-ban fejezte be tanulmányait. 1996-ban a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem (=KGRE) Hittudományi Karán doktorált (ThDr.), majd ugyanott PhD. fokozatot szerzett 1998-ban. Doktori disszertációját andragógiából 2002-ben védte meg (PhDr.) a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán, majd pedagógiából habilitált a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen (Doc.). Ugyanebben az évben habilitált teológiából is a KGRE-en Budapesten (Dr. Habil.), ahol az 1996/97-es akadémiai évben előadóként is működött. Az 1997/98-as akadémiai évben a pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Fakultásán adott elő. Újszövetségi teológiával, hellenisztikus vallással, antik görög szövegekkel foglalkozik, valamint bibliai andragógiával és keresztyén pedagógiával. 1998-2002 között Svájcban, a Berni Egyetem teológiai fakultásán vendég tudományos-kutatóként dolgozott és azóta időszakonként dolgozik a „Görög sírkőfeliratok és a halál utáni életbe vetett hit az antik világban” c. nemzetközi projekten, amelynek egyik szerzője, s amelynek egyik jelentős eredménye (habilitációs munkája) nyomtatásban is megjelent a németországi Tübingenben 2003-ban. Lelkipásztorsága mellett 1990-óta főiskolai, egyetemi pedagógus is. Publikációi: 6 könyv, több mint 150 tanulmány és cikk, recenziók, kiadói munkák sokasága. Ezen kívül több mint 200 idézetet és utalást evidál a hazai és külföldi szakirodalomban, és tagja több külföldi tudományos tanácsnak és szerkesztőségnek. 2007 óta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára.
Részletesebb szakmai életrajz, irodalomjegyzék, hivatkozások jegyzéke stb. lásd külön dokumentumban: http://www.drhe.hu/oktatok/peresimre
2. Tudományos fokozat:
1998 PhD. (Károli Gáspár Református Egyetem - Budapest)
2002 Dr. Habil. (Károli Gáspár Református Egyetem - Budapest, Bél Mátyás Egyetem – Banská Bystrica)
2008 Prof. – az államfő által kinevezett egyetemi tanár (Debreceni Református Hittudományi Egyetem - Debrecen)
3. Oktatói munka, beosztása:
1990-1994 igazgatóhelyettes: Református Egyház Kateketikai Szemináriuma, Komárno
1994-1996 dékán: Calvin János Teológiai Akadémia, Komárno
1996-2004 dékánhelyettes- tanszékvezető: Calvin János Teológiai Akadémia, Komárno
2004-2008 dékánhelyettes-tanszékvezető: Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárno
2007- tanszékvezető: Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen
4. Kutatási terület:
Újszövetségi teológia/eszkatológia,
újszövetségi kortörténet
görög-római vallástörténet,
reformátori újszövetségi bibliafordítások,
(bibliai) andragógia, valláspedagógia
6. Fontosabb külföldi előadások:
Anglia London (1995)
Ausztria Bécs (2005, 2006)
Franciaország Párizs (1994)
Hollandia Utrecht-Driebergen (1994), Groningen (2000, 2004)
Németország Emden (2003), Hannover (2005), Nürnberg (2006),
Portugália Lisabon (2008)
Románia Kolozsvár (1995, 1997)
Svájc Bern (1998-2002, 2003)
Svédország Lund (2008)
7. Fontosabb publikációk:
a. Monográfiák, szakkönyvek:
- Peres Imre, Az Újszövetség irodalma, Selye János Egyetem, Komárno 2005, 145 old., ISBN 80-969251-8-0
- Peres Imre, Griechische Grabinschriften und neutestamentliche Eschatologie, WUNT 157, Siebeck-Mohr, Tübingen 2003, 340 old. ISBN 3-16-148072-4
- Peres Imre, Aspekty výchovy a vzdelávania v antike a v spisoch Nového zákona (= A nevelés és képzés aspektusai az ókorban és az Újszövetségben), Bibliotheca Antiqua et Biblica 1, Academia Christiana, Bratislava 2002, 270 old. ISBN 80-968565-1-0
- Peres Imre, Rövid bevezetés az Újszövetségbe, Studia Neotestamentica Comaromiensia I, Teologický inštitút J. Calvina, Komárno 32001, 122 old. ISBN 80-967369-5-7
- Peres Imre, A Tituszhoz írt levél vallástörténeti, izagógikai és exegetikai vizsgálata, Studia Neotestamentica Comaromiensia III, Teologický inštitút J. Calvina, Komárno 2001, 152 old. ISBN 80-967369-6-5
b. Könyvfejezetek monográfiákban, szakkönyvekben és kötetekben:
- Peres Imre, Kálvin írásértelmezése és írásmagyarázatai, in: Fazakas Sándor (szerk.), Kálvin időszerűsége. Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékéről és magyarországi hatásáról, Kálvin Kiadó, Budapest 2009, 49-78. old., ISBN 978 963 558 131 3
- Peres Imre, Az apokaliptikus gondolkodás eredete és formái, in: Apokalyptische Orientation, Selye János Egyetem, Komárno 2009, 9-18 old. ISBN 978-80-89234-738
- Peres Imre, Comenius chiliazmusa, in: Apokalyptische Orientation, Selye János Egyetem, Komárno 2009, 138-156 old. ISBN 978-80-89234-738
- Peres Imre, Sepulkralische Anthropologie, in: Apokalyptische Orientation, Selye János Egyetem, Komárno 2009, 19-36 old. ISBN 978-80-89234-738
- Peres Imre, Entrückung und Himmelsreise in den griechischen Grabtexten, in: Apokalyptische Orientation, Selye János Egyetem, Komárno 2009, 200-219. old. ISBN 978-80-89234-738
- Peres Imre, A biblikus és exegéta Szenci Molnár Albert, in: Erdélyi Margit – Peres Imre (eds.), Irodalmi hagyományaink.. Tanulmánykötet a KEGA-projekt kutatási eredményeivel, Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárno 2008, 13-68. old., ISBN 978-80-89234-35-6
- Peres Imre, Az apokrif és pszeudepigráf iratok, in: Erdélyi Margit-Peres Imre (szerk.), Irodalom – Nyelv – Pedagógia, Selye János Egyetem Tanárképző Kara – Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara, Sopron-Komárno 2008, 99-143. old., ISBN 978-80-89234-46-2
- Peres Imre, Apostolok és könyvtárak, In: Hargittay Emil-Maczák Ibolya (ed.), Summa. Tanulmányok Szelesztei N. László hatvanadik születésnapjára, Pázmány Irodalmi műhely 7, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara, Piliscsaba 2007, 243-249. old. ISBN 978-963-9206-42-7. ISSN 1586-3409
- Peres Imre, The Role of the Bible in Strengthening Literature and Culture, in: Szabó Péter (szerk.), The Europe of Regions: Literature, Media, Culture (Régiók Európája – Irodalom, Média, Kultúra), Kodolányi University College, Budapest 2007, 101-107. old., ISBN 978 963 9558 77 9
- Peres Imre, Teologický základ sociálnej andragogiky v rámci náboženskej edukácie [=A szociálandragógia teológiai alapjai a vallási nevelés keretében] in: Ján Perhács – Gabriela Porubská (eds.), Základy andragogickej pedeutológie a sociálnej andragogiky, Pedagogická fakulta Univerzity Konštantína filozofa, Katedra Pedagogiky, Nitra 2007, 208-221. old., ISBN 978-80-8094-086-7
- Peres Imrich, Politická moc cirkvi a moc eschatologickej nádeje [= Az egyház politikai hatalma és az eszkatológiai remény ereje], in: Jaroslav Maďar (er.), Viera v moc a moc viery, Pedagogická fakulta Univerzity Mateja Bela, Katedra evanjelikálnej teológie a misie, Banská Bystrica 2007, 32-48. old., ISBN 978-80-88945-93-2
- Peres Imre, Források és hagományok a pásztori levelekben, in: Erdélyi Margit – Peres Imre (eds.), Gaudium et corona. Tanulmánykötet Takács Zoltán tiszteletére 80. születésnapja alkalmából, Selye János Egyetem Tanárképző Kara, Komárno 2007, 149-155. old., ISBN 80-89234-19-4
- Peres Imre, Miért hagytál el engem? (Mk 15,34) , in: Benyik György (ed.), Szenvedéstörténet , JatePress: Szeged 2006, 105-122. old.
- Peres Imre, Eschatológiai asztalközösség, in: Békési Sándor (ed.), Ostium in Caelo. Jubileumi kötet dr. Bolyki János teológiaprofesszor 75. születésnapjára, Budapest 2006, KGRE HTK, 75-82. old. ISBN 963 86866 5 0
- Peres Imre, Néhány legkorábbi görög nyelvű ókeresztyén epitáfium, in: Győri István (szerk.), Hit és tudomány, Tanulmányok Dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára professzor asszony jubileumára, Debrecen-Sárospatak 2005, 255-263. old. ISBN 963 86841 00
- Peres Imre, Aberkiosz epitáfiuma, in: Peres Imre (szerk.), A tudás pillérei. Tanulmánykötet L. Erdélyi Margit tiszteletére, SJE TK, Komárno 2005, 107-122. old., ISBN 80-969251-1-3
- Peres Imre, A krétai misztériumok titokzatos világa, in: Vladár Gábor (szerk.), Eulogia, Tanulmánkötet Dr. Bartha Tibor tiszteletére, Pápa 2004, 47-55. old., ISBN 963 86458 7 3
- Peres Imre, Eschatológiai motívumok az apostoli misszióban, in: Benyik Gy. (szerk.), Világi közösség – vallási közösség, Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia 2003, Szeged 2004, 211-224. old.
- Peres Imre, A ????? állapota a halálban a görög sírfeliratok tanúsága szerint, in: T. Csémy (Hrg.), Doctor universalis, FS Prof. Dr. L. Csémy, Budapest-Praha 2003, 126-136. old., ISBN 963 210 744 6
- Peres Imre, Miesta blažených podľa Grékov a v Ascensio Isaiae (= A megváltottak üdvhelyei az Ascensio Isaiae-ben), in: František Ábel (ed.), Apokaradokia, FS Doc. J. Grešo, Univerzita Komenského Bratislava – Evanjelická teologická fakulta, Bratislava 2003, 159-167. old. ISBN 80-88827-28-0
- Peres Imre, Apocalypsis Homeri II.. Homeroszi motívumok a Jelenések könyvében, in: Nagy Antal (szerk.), Napkelettől napnyugatig. Vallástörténeti tanulmányok I-II. rész, Lux, Budapest 1999, 63-149. old., ISBN 963 8360 380
- Peres Imre.: A Makkabeusok 1. Könyve (Fordítás bevezető tanulmányával), in: Tarr Kálmán (szerk.), A deuterokanonikus könyvek, Budapest 1998, 117-149. old. ISBN 963 300 713 5
- Peres Imre, Hlas eschatologických trúb a zmŕtvychvstanie, (=Az eszkatológiai trombiták hangja és a feltámadás), in: FS Prof. Karol Gábriš, SBS, Bratislava 1995, 69-84. old., ISBN 80-85486-17-2
c. Tudományos jellegű füzetek:
- Peres Imre, A pozsonyi református egyházközség története, Bratislava 2005, 2. kiadás, ISSN 1336-5304
- Peres Imre: Salamon 17. és 18. Zsoltára. Tanulmány fordítással. Komenského evanjelická teologická fakulta, Praha 1975, 25 old.
d. Tudományos tanulmányok folyóiratokban:
- Peres Imre, Kerberosz,cin: Vallástudományi Szemle 4 (2008/1), 75-92. old., ISSN 17836-4062
- Peres Imre, A vallástudomány a teológia spektrumában, in: Vallástudományi Szemle 4 (2008/4), 65-74. old., ISSN 17836-4062
- Peres Imre, A vallástudomány a protestáns oktatásrendzerben in: Confessio 35 (2008/3), 48-55. old., ISSN 0133-8889
- Peres Imre, Az újszövetségi eszkatológia rendszere, in: Studia Theologica Debrecinensis 1 (2008/1), 11-20. old., ISSN 2060-3096
- Peres Imre, Einige eschatologische Stücke der Pseudoklementinen, in: Eruditio-Educatio 3 (2008/1), 17-26. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Die griechischen Sepulkralmotive in der Petrusapokalypse in: Eruditio-Educatio 3 (2008/2), 10-21. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Isten mennyei könyvei, in: Vallástudományi Szemle 3 (2007/1), 68-82. old., ISSN 17836-4062
- Peres Imre, Az olvasás és felolvasás módusai a korai keresztyén közösségekben, in: Paideia 2007/1, 54-62. old., ISSN 1787-937X
- Peres Imre, Eszkatológia és hitvallás a katakombák művészetében, in: Sárospataki Füzetek 11 (2007/2), Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Sárospatak 2007, 45-52. old., ISSN 1416-9878
- Imrich Peres, Eschatologické aspekty kresťanskej etiky [= A keresztyén etika eszkatológiai aspektusai], (Reflexiók Helmuth Burkhardt, Einführung in die Ethik, I. című könyvére: Giessen-Basel 1996, 188. old. ISBN 3-7655-9416-4, és II. Giessen 2003, 234 old., ISBN 3-7655-9477-6), in: Evanjelikálny teologický časopis, 6 (2007/1), 67-76., old., Banská Bystrica 2007, ISSN 1336-1783
- Peres Imrich, Úloha chariziem Ducha svätého v Novej zmluve [= A karizmák szerepe az Újszövetségben], in: Evanjelikálny teologický časopis, 6 (2007/1), 30-46. old., Banská Bystrica 2007, ISSN 1336-1783
- Peres Imrich, Transcendentálna andragogika [= Transzcendentális andragógia], in: Eruditio-Educatio 2 (2007/3), 31-43. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Károli Gáspár helye a korabeli reformátori apokaliptikában,in: Eruditio-Educatio 2 (2007/1), 65-70. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Szenci Molnár Albert keserűségei és vigasztalásai, in: Eruditio-Educatio 2 (2007/4), 15-22. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imrich, Pedagogické aspekty súčasnej duchovenskej služby (A jelenkori lelkipásztori szolgálat pedagógiai vonatkozásai), in: Evanjelikálny časopis, 5 (2006/1), 39-46. old., ISSN 1336-1783
- Peres Imre, Szenci Molnár Albert és a vizsolyi Biblia első revíziója, in: Eruditio – Educatio 1 (2006/1), 14-21. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Szenci Molnár Albert exegetikai munkássága, in: Eruditio-Educatio 1 (2006/4), 65-71. old., ISSN 1336-8893
- Peres Imre, Az apostoli atyák krisztológiája, in: Papirusz 5 (2005), 8-15.old., ISSN 1336-5290
- Peres Imre, A Kánon kialakulásának körülményei a legújabb kutatások fényében, in: Collegium Doctorum 1 (2005), 70-79. old., ISSN HU 1787-128X
- Peres Imre, Vallástudomány és teológia, in: Vallástudományi Szemle I (2005/1), 32-35. old., ISSN 17836-4062
- Peres Imre, Az apostoli atyák eszkatológiája, in: Papirusz 4 (2004), 9-17. old., ISSN 1336-5290
- Peres Imre, Feltámadás vagy sírrablás? in: Egyházfórum 19 (2004, 3-4.sz.), 29-30. old., ISSN 1215-0630
- Peres Imre, Az apostoli misszió variációi, in: Studia Caroliensia 2 (2001/1), 52-58. old., ISSN
- Peres Imre, Az antik görög sírkőfeliratok kutatása, in: Református Egyház 1999/III, 66-69. old., ISSN 0324-475X
- Peres Imre, Patres Apostolici (I-XXVII.), in: Kálvinista Szemle 1998/IX, 3. old. - 2001/I, 3. old. (összesen 126 old.), ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Perifériára szorult iratok: Az apokrifusok (II-XIII), 1996/X-1997/X in: Kálvinista Szemle 1996/IX, 3. old. -1997/X, 3. old. (összesen 51 old.), ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Losonci Teológiai Szeminárium története (I-X.), in: Kálvinista Szemle 1995/II, 3. old. – 1995/XII, 3. old. (összesen 48 old.), ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Epimenidész és a krétai erkölcsi-vallási téboly, in: Kálvinista Szemle 1994/I., ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Keresztelkedés a halottakért?, in: Kálvinista Szemle 1993/V., ISSN 1335-7298
- Peres Imre, A lelkek vizsgálata, in: Kálvinista Szemle 1993/VI, ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Az örömröl - különös szemmel, in: Kálvinista Szemle 1993/VII, ISSN 1335-7298
- Peres Imre, Kálvin teológiája, in: Kálvinista Szemle 1992/XII., ISSN 1335-7298
| < Prev | Next > |
|---|





Peres Imre
